KURTA LILLA – HEVESI KRISZTINA
VILÁGOK HARCA
7. fejezet: Aggodalmas órák a pincében

Késő este volt már, mikor odaértek Ray volt felesége, Mary Ann nagy családi házához. Bementek, de egy árva lélek sem volt ott.  persze, hiszen Bostonba mentek. De itt mégis nagyobb biztonságban érezhetik magukat, mint a másik házban. Úgy döntöttek, inkább levonulnak a pincébe. Robbie vitte az ájult Michelle-t, akit előzőleg a vastag pokrócba "csomagoltak". Rachel arca ijedtséget tükrözött, ezért Ray megfogta a kezét, miközben másik kezében az élelmiszeres kosarat tartotta. A pincében homály uralkodott. Robbie letette Michelle-t egy közeli koszos fotelba, majd a fotel karfájára ült.
Lepakoltak, és mindenki helyet keresett magának a sok lim-lom között. Tom és Theodor egy sarkban ültek, és Tom átkarolta Teo-t.
-         Ez most olyan, mintha tornádó jönne? - kérdezte Rachel megszeppenten, magához ölelve plüss állatkáját.
-         Valahogy úgy - töprengett Ray. Kimerült és fáradt volt.
Legszívesebben megivott volna egy pohár whiskyt.
Hosszú időt töltöttek el ott szótlanul, és az ötlött Robbie fejébe, hogy vajon mit fognak tenni a beteg Michelle-lel, akinek állapot vagy ugyanolyan, vagy talán rosszabb lett, de semmiképpen sem jobb. Hófehér volt és erőtlen.
A nagy csönd kellős közepén hatalmas durranás hatolt a pince mélyébe.
Mindenki összerezzent, és automatikusan (és persze villám gyorsan) szedelőzködni kezdtek, hogy a pince egy biztonságosabb részébe, egy másik szobájába vonszolják magukat.
A "pánikszobában" is nagy por és rendetlenség volt, de sokkal kisebb volt a másiknál. Másodpercek teltek el, mire itt is elhelyezkedtek. Robbie vissza akart rohanni a fotelban heverő Michelle-ért, de ahogy megindult, észrevette, hogy egy kéz ragadja meg a vállát.
- Most ne menj vissza érte! - kérte idegesen Ray.
- De apa! Ő nekem nagyon fon.
- Nem érdekel, most hagyd! - és Ray kulcsra zárta az ajtót.
Rachel Teoékhoz bújt, és rossz ötletnek találta kinn hagyni az eszméletlen Michelle-t.


A pince nagyobbik szobájában:
Michelle érezte, ahogy a pince dohos levegője ránehezedik. Annyi ereje volt, hogy résnyire nyithassa a szemeit. Sikerült. Körbetekintett úgy, hogy a fejét meg sem mozdította. Egy sötét helyiséget látott, és sejtette, hogy két méteres körzetben egy lélek sincs ott. Végiggondolta a mai napot, és logikusnak találta, hogy Robbie - nak mellette kellene lennie. De nem volt ott. A kétségbeesés kerítette hatalmába, és rettentően félni kezdett. Őt miért hagyták egyedül? Róla miért feledkeztek meg?  Ő már nem számít senkinek? Könnyek folytak beteges szemeiből, aztán még jobban elsötétedett előtte a világ, és már nem érzett semmit.

A "pánikszobában":
- Kérlek, Ray! Hagyd, hogy visszamenjünk érte! - kérlelte Teo, de mindez haszontalan volt. Ray szilárdan állította, hogy néhány óra múlva mindannyian kimehetnek. Rachel Tom ölébe hajtotta a fejét, és nézett a semmibe. Robbie a sarokban ült, felhúzott térdeire tette a fejét, és meg sem szólalt. Teo továbbra is győzködte (és közben lökdöste) a koszban úszó Rayt, aki ennek hatására folyamatosan ingatta a fejét, és azt mondogatta, hogy "Nem! Nem!
NEM!". Az jutott Tom eszébe, hogy így úgy néz ki, mintha egyáltalán nem lenne normális. A gondolatból egész gondolatmenet lett, amit perceken keresztül fűzögetett. "És ha kimerészkedünk, beadjuk Ray-t a közeli hülyék házába. Majd ott kezelik. Talán helyre lehet még hozni?" Aztán elvetette a különös, bár mégsem értelmetlen mondatokat a fejében. Mire feleszmélt, látta, hogy Teo is megnyugodni látszik (belül mégis ugyanolyan zaklatott maradt). Visszaült Tom mellé, és figyelni kezdte Robbie-t. A Ray kezében lévő elemlámpa némi fényforrást jelentett, aminek fényében Teo meglátta, hogy Robbie arcáról átlátszó cseppek hullnak a földre a két cipője közé. Nem volt benne biztos, hogy sír, mert nem látta az arcát, mert le volt hajtva a feje. Lehet, hogy csak képzelődik. De ha nem is sír, biztos, hogy nagyon szomorú. Odaült mellé.
- Nem lesz vele semmi baj! - vigasztalta. Robbie felemelte a fejét, így látszott, hogy könnyben úsznak a szemei.
- Ez nem biztos! Inkább maradtam volna ott vele, és. És.- nem bírta folytatni, úgy rátört a sírás. Teo régen látott hímnemű egyedet így zokogni.
Megsimogatta a fejét, aztán visszahuppant a bóbiskoló Tom mellé.
Órák teltek el haszontalanul. Mindenki sokat gondolt a kint szenvedő Michelle-re. Egyáltalán él még? Azóta több közeli robbanás is hallaszott.
Nem tudták eldönteni, hogy közvetlen közelről, vagy talán kicsit távolabbról jött. Remélték, hogy az utóbbi. Nagyon remélték. Tom körülbelül 5-10 percenként ment oda Ray-hez, hogy meggyőzze. De sokáig sikertelen volt.
Végül Ray kinyitotta az ajtót, kiment rajta, és visszazárta. A következő negyed óra izgalommal teli volt. Aztán hallották a zár kattanását, és Ray jelent meg Michelle-lel.
-         A tripodok. Ők voltak. Mindenki menekül. - zihálta összefüggéstelenül.
-                     Mi van? - nézett rá kérdően Robbie és Teo. Ez a néhány szó csak megerősítette Tom-ot abban, hogy Ray nem normális. "Ennyire kiborult vagy igazából ilyen?" - tette fel magában a furcsa kérdést, és sajnálni kezdte a férfit.
-                     Riporterek voltak itt! Tőlük hallottam! Tripodoknak hívják őket! Három lábuk van, és. Hatalmas erejük!
A társaság lassan kezdte felfogni, hogy mi történik odakint. Teljes a pusztulás.

                                                                 Folyt. Köv.